Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tóth Gabi metálvillát villantott

Ízlelgeti a magyar sajtó a Szombat esti láz szereplőinek listáját. A tegnapi sajtótájékoztató után a megmondó emberek már esélyeket latolgatnak a legnépszerűbb közösségi oldalon. A legjobb hétfői mondás, amit az említett felületen láttam Molnár Andi profiljában: „Lázasodna a gazda…”. Az első évad győztese idén Szilveszter gazdával lép parkettre, akit a Házasodna a gazda című valóságshow-ban ismert meg az ország azon része, amely fogékony erre a műfajra.  Én egy momentumot ragadnék ki a hétfői sajtóeseményről, ez pedig nem más, mint Tóth Gabi metálvillája, amelyet Markó Robi diszkrét mosolya tesz teljessé…

 Mudra László fotógalériája a sajtótájékoztatóról itt megnézhető.

Sportbányászat

Doktor lett Horváthból! 

A Hegyes-Kis duó másodszor is magyar bajnok lett 

Tovább menetel a Szeged a teke BL-ben! 

0 Tovább

Dundika és Istenes is tánccipőben

Ismét lázasodik az ország! Persze ezt már korábban tudtuk, vagy éreztük, hogy valami „kerülgeti” a táncot szerető nézőket. Tavaly ősszel volt egy kis hőemelkedés, de azt sikeresen leküzdöttük, egy-két infót akkor már hallottunk, de a műsor indulása mostanáig váratott magára. Az RTL II-es csatornán március 9-én, nyolc párral kezdődik a show – jelentették be a hétfői  sajtótájékoztatón. Magyarországon ez lesz a negyedik évad.

A résztvevőket elnézve már előre lehet borítékolni egy-egy jó produkciót. Ha Györfi Pál, az OMSZ szóvivője az edzéseken és a parketten is olyan precíz lesz, mint a nyilatkozataiban, könnyen elnyeri a nézők szimpátiáját. Kíváncsian várjuk a Barátok közt Nórájának, Varga Izabellának a táncos megnyilvánulásait is. Véleményünk szerint ő a parkettre termett, csak eddig ezt nem mutatta meg az országnak. De ne menjünk elébe a dolgoknak. Az [origo] Szombat esti láz blogja igyekszik háttérinfókkal, értékelésekkel szolgálni hétről hétre.

A párosok:

- Bálint Antónia és Angyal András (rutinos Szombat esti fazon, korábban – többek között – Udvaros Dorottyával táncolt)

- Györfi Pál és Práger Kitti (Gönczi Gábor volt partnere)

- Varga Izabella és Cseh Szakál Tibor (Gáspár Beával láthattuk az előző évadban)

- Vastag Csaba és Mármarosi Tünde (Szombat esti újonc, amúgy jól ismert a Vastag családban, hiszen Csaba testvérének, Tamásnak a szerelme)

- Szilveszter gazda és Molnár Andrea (Legutóbb fintesz-modell világbajnokságon bronzérmet szerzett, az előző évadot Katus Attilával pedig megnyerte)

- Istenes Bence és Südi Iringó (Az első három szériában is láthattuk Hajas László, Somló Tamás, később Stohl András oldalán)

- Tóth Gabi és Markó Robi (Most érkezett haza a UK Openről, az előző szériákban is táncolt – többek között – Kovács Ágnest próbálta táncra bírni)

- Dundika és Mészáros Máté (Szombat esti újonc)

A műsort Lilu és Csonka András vezeti, míg a zsűriben Esztergályos Cecília, Szirtes Tamás, Keleti Andi, és Tihanyi Ákos kapott helyet.

(fotók: http://rtlklub.sajtoklub.tv)

Sportbányászat

Doktor lett Horváthból! 

A Hegyes-Kis duó másodszor is magyar bajnok lett 

Tovább menetel a Szeged a teke BL-ben! 

1 Tovább

Maradonának meggyűlt a baja a lábaival

Itt a nyakunkon a Szombat esti láz negyedik szériája. A párosok gyakorolnak, az RTL csoport hétfőn, azaz január 28-án, hivatalos sajtótájékoztatón bemutatja a párosokat és a zsűrit, úgyhogy nem kell sokat várnunk arra, hogy az RTL II-es csatornán celebek és profi táncosok szórakoztassák azokat, akik fogékonyak erre a műfajra.

Addig is folytatjuk a korábbi külföldi produkciók szemlézését. Az amerikaiakon kívül az olaszok is imádják a műsort. A Rai Unón eddig nyolc táncos sorozatot láthattak nézők, ott a Ballando con le Stelle címet kapta a produkció. A tévécsatorna elég veretes névsort tud felmutatni az eddigi szériákban. Most az argentinok legendás labdarúgójának, Diego Maradonának az alakításait gyűjtöttük ki. Az isteni Diégo annak idején Angela Panico oldalán táncolt.

Lakodalmasra vette a figurát cha-chában

Jól dekázott a jive-ban

A szambában meg úgy táncolt, mint a cha-chában

Maradonának azért volt más táncos próbálkozása is. Az sem sikerült sokkal jobban

0 Tovább

Lábak nélkül sem botlábú

Oscar Pistoriusról sokan sokféleképpen írtak. A dél-afrikai sportoló, aki csecsemőkorában elvesztette lábait, művégtagokkal atletizál. Méghozzá nem is akárhogy, és a parketten is megállta a helyét. 

A sprinter éremhalmozó lett a paralimpiákon, az olimpiák történetének pedig ő lett az első művégtagokkal versenyző atlétája.

Oscar Pistorius számára nincs lehetetlen, és ezt a Szombat esti láz olasz változatában is bizonyította.   

Oscar Pistorius és Annalisa Longo (tangó)

 

Pistorius a 2011-es atlétikai-vb-n. 8-as pálya

Fotó: oscarpistorius.com

1 Tovább

Túlsúly, vastag combok, szamba

Lisa Riley bevállalta! A brit színésznő Robin Windsorral felkészült a Strictly Come Dancing adásaira, és hatalmas sikert aratott. Sok-sok túlsúllyal küszködő nőnek adott egy kis önbizalmat – persze csak azoknak, akik olyan beállítottságúak…

Hölgyeim! Hányszor bosszankodtak egy kirakat előtt elsétálva, vagy egy tükrös liftben, hogy úristen, de nagy fenekem van! Vagy vastag a combom, kicsi a mellem… Az ilyen ’bosszankodások’ nagyon sok nőt taszítanak a kishitűség és a bizonytalanság mocsarába. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkiből nem lehet Lisa Riley, akit egész Nagy-Britannia ünnepel, pedig ha megnézzük, ő is komoly kihívásokkal küszködik. Ezekkel a combokkal nem sokan mernének színpadra lépni. Ráadásul egy kigyúrt partnerrel. De ő megtette. Bravó Lisa! 

0 Tovább

SzombatEstiLáz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek