Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vastag Csaba és Mármarosi Tünde győzött!

Vastag Csaba és Mármarosi Tünde megnyerte a Szombat esti láz című műsort. A páros a nagydöntőben Varag Izabellát és Cseh-Szakál Tibort, valamint Szilveszter gazdát és Molnár Andreát előzte meg.

(fotó: rtl2.hu)

Az RTL II-es csatornán - az utolsó fordulóban - parkettre léptek az eddig kiesett párosok, és több rendhagyó produkciót is láthattak a nézők. A nagydöntőt is végigkommentáltuk élőben, amelyet lejjebb olvashat, valamint az egyes produkciókat is megnézheti.

Akiknek a véleményére kíváncsiak voltunk:

Vörös Péter, a Bolero Táncsport Egyesület alapítója, vezetője. Versenytánc tréner, koreográfus, pontozóbíró és fitnesz edző. Vác Önkormányzata által háromszor kitüntetett edző.

Galla Péter a "kedves nézőt" testesíti meg. Különösebben nem ért a tánchoz, viszont szereti. Az elmúlt években többször is a helyszínen szurkolta végig a Latintáncok magyar Bajnokságait. Sőt! Egyszer Budapest Openen is volt.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fura meghasonlás-szerű élmény volt végignézni ezt az estét. Ki legyek ma? Pontozóbíró, vagy csak szimplán néző – a kettőt gyanítom, már nem tudom különválasztani. Olyan táncosokról írni, akikkel tanárként, pontozóként van kapcsolatom, s mellettük olyanokat értékelni, akik nap mint nap beköszönnek a mindennapjainkba – izgalmas, inspiráló játék. És persze komoly játék, mert mások munkájának megítéléshez sok empátia és felelősségérzet kell a szakmai tudáson túl.

Összességében szerettem ezt a műsort, és sok olyan pillanattal ajándékozott meg, amin kifejezetten jól tudtam szórakozni és ki tudtam kapcsolni. Üdítő volt több sztárt is látni, főleg Tóth Gabi és Varga Izabella hagyott bennem mélyebb nyomokat.

A műsornak – ha még lesz folytatása – biztosan meg kell újulnia. Főleg a szakmaiság terén. Aki az amerikai verziót látta, ott ahol a 16. széria megy, kőkemény szakmai háttér feszül a produkció mögött.

Tiszta szívből gratulálok minden szereplőnek, a döntősöknek és persze a győztes párosnak! köszönöm a meghívást, köszönöm, ha elolvasták a véleményünket, és szép estét mindenkinek! Árpi és Galla Péter - Nektek is !

Az oké, hogy Csabáék lettek az elsők, de hányadik lett Szilveszter gazda és Molnár Andi? Úgy gondolom, hogy a piszkálódásaim ellenére megérdemelt a sikerük. Tehát Csaba begyűjtött egy X-Faktort és egy Szombat esti lázat. Várom, hogy mikor nyer Való Világot. További kellemes tévézést kívánok mindenkinek.

22:37

VASTAG CSABA ÉS MÁRMAROSI TÜNDE GYŐZÖTT!!!!

22:33

Megint tippelek. Annyira össze vagyok zavarodva, hogy már nem tudom, hogy ki hányadik helyen végez, így maradok annál, amit az elején mondtam: 1. Vastag Csaba, 2. Varga Izabella, 3. Gazda Szilveszter.

Második téma - Vastag Csaba Szilveszter Izabella - de a közönség fejével...Az én tippem: Izabella Szilveszter és Vastag Csaba

Végre igazi tánc a bdsrstnt!!!444négynégynégy

Senki ne maradjon tánc nélkül a reklámszünetben sem – Brutális parti a Budapest tévén

22:19

Nem tudtam leültetni a pontozóbírót, állva néztem végig ezt a táncot. Nem titok rögtön sorrendet állítottam fel, de azt, hogy mi lett a sorrend ezt most megtartanám magamnak. Jó ötlet volt a táncosokat összeállítani. Összeillő párok születtek. Némi pikantériája volt Andris és Iringó párosításának. Egyrészt közös pályafutásuk miatt, másrészt érdekes volt belegondolni, hogy Iringó pályafutását korábban több éven keresztül irányítottam, most pedig Andris szavazott nekem bizalmat. Azt elárulhatom, hogy ők voltak számomra a legjobbak, és nemcsak a személyes érintettség miatt.

22:13

Parketten a profik - swing

22:05

Az este legjobb pasoja volt ez - persze szerinttem - táncilag és előadásban is. A koreográfia telitalálat, Gabi megoldása elhivatott és mint mindig 200 fokon égtek benne.

Gabinak nem áll jól a tüzes arc, Robinak igen. Viszont döntős produkció volt, az állva tapsolás jogosnak tűnik.

22:04

Tóth Gabi és Markó Robi pasóját láthatta a közönség

22:01

A szóvivő úr, ha egy kicsit kockásítana, jó lenne neki ez a ruha. A mosolygós hölgyikének szépek a fogai (is). Jó páros, kár, hogy már nincsenek játékban.

Az ország szóvivője, nemcsak a munkájában elhivatott és szimpatikus. Kitty ruhája gyönyörű volt. A produkcióból számomra ennyi volt megfogható

21:59

A kiesett táncosok közül Győrfi Pál és Práger Kitty rumbázott

21:42

A zene is tetszett, a tánc is, a ruha is Varga Izáéknál. A zsűrinek is igaza van, a produkció elején pedig azon gondolkodtam, hogy kik ülnek a két lépcső között az asztaloknál. Családtagok és barátok, vagy „sima nézők”? A nyolcat azért mutatja Iza, mert nyolcas a kódja, vagy azért mert nyolcvan pontot szereztek?

Senki ne maradjon tánc nélkül a reklámszünetben sem – Evolution of dance

21:40

Iza plasztikussága, királynői tartása, finomsága lenyűgöző. A hangsúlyok amiket megmutatnak a helyükön vannak. A slow fox kemény volt, de az emelés megmentette őket. Iza univerzális táncossá lépett elő. Szép közös munkát láttam, egymásra hangolódást és színvonalas teljesítményt. Valóban maximalista - igazi művész...Abszolút megérdemelt volt a maximális pontszám. Varga Izabella rajongó lettem ezen az estén.

21:36

Varga Izabelláék a parketten - slowfox

21:34

Szilveszter gazda táncról táncra fejlődik. Ahogy menetelt fel s alá, mint egy dühös matróz, a szobában megint magasra hágott a vidámság. Ne feledkezzünk meg Andi produkciójáról. Táncának minősége abszolút méltó egy magyar bajnoki döntőshöz. És az, hogy így megtanította Szilvesztert, hát le a kalappal...

21:33

Szilveszter gazda macialsóban és piros ingen táncolt? Szerencsére nem komolykodott. Szerintem bikát nem tart a farmon. Vagy ha igen, akkor nem rendez házi bikaviadalokat. Gondolkodom, hogy kinek a mozgására emlékeztet az övé, de nem jut eszembe. Valami vígjátékban láthattam hasonlót. Tessenek szavazni, hogy nyerhessen.

21:29

Szilveszter és Molnár Andi - paso

21:25

Oláh Gergő zseniális... Csaba elmondhatja, hogy egy Faktoros győztes énekelt neki szerenádot. A slow fox nyomokban megtalálható volt, és egészen zenére történtek a dolgok. Az emelések dominanciája nekem is feltűnt, és azok vitathatatlanul jól sikerültek. Csaba ebben a műsorban is nagyon odateszi magát, és minden elismerést megérdemel ezért. Családi vállalkozás - Lilu nem bírta, hogy oda ne szúrjon egy aprót...

21:24

Nekem ez a slowfox túl lassú volt. Senki nem mossa rólam le, hogy én vagyok az antivastagcsabaklub alapító elnöke. Pedig tényleg nem. A húú-zó embernek tetszett a produkció, húú-zott rendületlenül.

21:20

Vastag Csaba és Mármarosi Tünde - slowfox

21:07

Esztergályos Cecília tánca sokkal jobb, mint Medveczky Ilonáé volt. És a ruhája is nagyságrendekkel elviselhetőbb. A döntősökkel közös tánc pedig kiváló ötlet. És mennyivel élvezhetőbb lenne, ha a háttérben nem büntetőjogról folytatnának eszmecserét...Nem a tévében, hanem itthon a szobában.

Senki ne maradjon tánc nélkül a reklámszünetben sem – Öksz káksz

21:04

Rendhagyó produkció. A zsűri és a döntősök:)

21:03

Südi Iringó annyira ismert, hogy igazából saját magával kellene táncolni (és ebben nincs rosszindulat az irányába).

21:01

Bence nagyon vicces :) Ezt a számot imádom, az X Faktorosok szuperül énekelnek. Ez is egy kis stílustévesztés, inkább jive a zene, a tánc is... De a hangulata felszabadult és elengedett volt...Nekem bejött

20:59

A kiesettek közül Istenes Bence és Südi Iringó diszkózott

20:58

Angyal Andrisról tudni kell, hogy nagyon jó tánctanár. És Hölgyeim figyelem! Volt olyan táncórája, ahol többen voltak a fiúk, mint a lányok.

20:58

Erős kontraszt... egy C-s OB 5. után az ország egy kiváló tíztáncosa...Nem titok, hogy a szakma nem tudja hova tenni, Máté szerepeltetését.... Angyal Andrisék angol keringője igazán elegáns produkció volt. Talán ha ez az angol keringő lett volna az első táncuk, máshogy alakult volna ez a verseny...Antónia ragyogott, Andris nemkülönben...

20:55

A kiesettek közül Bálint Antónia és Angyal András angol keringőzött

20:53

Hát, nem tudtam eldönteni, hogy ez diszkó, vagy zumba... Dundika csinos, az emelés szép volt, de ez egy elég gyengécske produkció volt.

20:50

A kiesettek közül Dundika és Mészáros Máté cha-cházott

20:39

Senki ne maradjon tánc nélkül a reklámszünetben sem – Dávid Sándor

20:37

A múlt héthez hasonlóan Izáéknál több volt a tánclépéssel nem töltött idő. Viszont a produkció ennek ellenére élvezetes volt. Csak nem latintánc, hanem revü jellegű... A show-ért megérdemelték a 40 pontot.

20:34

Tibit és Izát nagyon kedvelem. Párként számomra ők a legjobbak. Mély átélésük, átlényegülésük megkapó minden fellépésükkor. Tibi egy mókamester, Iza pedig megmutatta, hogy ő valójában egy vagány nő. Iza simán megállná a helyét egy táncversenyen. A figurák végrehajtása rendben volt. Nekem a twists nevű figura a szívem csücske. Az, hogy ennyire szépen megoldották szinte meghatott :)

A szenvedélyes és elementáris - hát igen - Esztergályos Cecília találóan fogalmaz
Nekem van titkos sorrendem, kíváncsi vagyok, hogy miként fog dönteni az "ezerfejű Cézár"

20:30

Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor - paso

20:24

Az kiderült, hogy Andi nem csak Szilveszter gazdát tudja vezetni, hanem traktort is. Cukik együtt. Szilveszter gazda úgy ugrott egyet a lépcsőn, mint Pandacsöki Boborján, amikor megijedt Galla Miklós tapsától a világ legbátrabb embere szerepében. Egyébként határozottan fejlődött a mozgása a múlt hetihez képest (nem Boborjánnak). Ha még néhány hétig gyakorolnának, majdnem tökéletes lenne.

20:22

Szilveszter a titkos favoritom. Ha szórakoztatás, akkor ő ott van a szeren. Törekvő, kedves és alázatos... A szobában hatalmas a nevetés, de ez abszolút pozitív ebben a helyzetben. Anyósom szerint meg kell zabálni... A koreográfia egyben volt, Andi most is kihozta a maximumot ebből a táncból. A gazda úriember is volt ebben a táncban, amellett hogy nem született showman...

20:18

Szilveszter és Molnár Andrea - slowfox

20:16

Határozott, erős páros, nekem kicsit feszült előadás volt. Hasítottak a parketten. Tünde ruhája nagyon szép! Csaba valóban sokat fejlődött. A tervező helyében itt szakítottam volna a testhezálló öltözékkel. Megkockáztatom, hogy Csaba a legnépszerűbb a sztárok között... Szerintem eddigi legjobb táncuk volt... Kíváncsi vagyok, hogy még rá tudnak-e tenni egy lapáttal. Elég harcos volt ez az előadás, én inkább a finomságot hiányoltam, de persze ez így is rendben volt...

Kedves Péter! A zenére vonatkozó megjegyzéseddel egyet kell értenem, bár nagyon nehéz dolog olyan zenét találni, ami a TV nézőknek fogyasztható...
Persze a paso-ra utaltam vissza...

20:13

A paso doble az egyik nagy kedvencem. A zene nagyon nem illett ehhez a tánchoz. Akkor sem, ha táncolható erre. Ez nekem sokat rontott az élvezeti értéken. Erre bikaviadalosat játszani…

20:10

Vastag Csaba és Mármarosi Tünde - paso

Minden olvasót üdvözlök persze, remélem sokan fogjátok figyelemmel kísérni a döntőt, és elolvassátok véleményünket is...

20:03

A verseny végső kimenetele megjósolhatatlan. Az előfordulók során is több meglepetés történt. Mi fog dönteni? A népszerűség? A briliáns koreográfiák? A táncos kvalitások? Az esélyek egyenlőek, jelen állás szerint bármelyik páros nyerhet...Közben megkaptuk a választ: A közönség fog dönteni :)

20:02

Lilu most sokkal jobban néz ki, mint a múlt héten. Csonka pici pedig csillog.

Szép estét kívánok mindenkinek, azoknak is, akik a Reszkessetek betörők 3-at nézik az RTL Klubon, én most kapcsoltam onnan az RTL2-re. Bár senki nem kérdezte, azért leírom, hogy szerintem azok örülnek majd, akik Vastag Csabának drukkolnak. Varga Izáék kapnak ezüstöt Szilveszter gazdáék pedig nem rúgnak labdába. Pedig az, de kár. Nézzük.

1 Tovább

Meglepetés a lázban! Videókkal frissítve

Búcsúzott a Tóth Gabi, Markó Robi páros. Döntős: Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor, Vastag Csaba és Mármarosi Tünde, valamint Szilveszter gazda és Molnár Andrea.

Fotó: http://rtl2.sajtoklub.tv

Dr. Faluvégi Andrással és Galla Péterrel követtük nyomon a döntőről döntő döntőt, amit lejjebb lehet elolvasni. Nyilatkozatok, elemzések, képek, videók később. 

Két olyan embert szólaltatunk meg rendszeresen, akik kötődnek a Szombat esti lázhoz.

Az egyik:

dr. Faluvégi András. Személye több szempontból is érdekes a tévés show kapcsán. Korábban többszörös magyar bajnoki ezüstérmes latintáncosként hívta fel magára a figyelmet, közben nyert Közép-Európa-bajnokságot is (Tóth Orsolyával), később a román bajnokságot is megnyerte (ekkor már Mirona Toncean Gliga volt a párja). A Szombat esti lázban is versenyzett: Ungár Anikóval lépett parkettre.

A másik:

Galla Péter. Ő a "kedves nézőt" testesíti meg. Különösebben nem ért a tánchoz, viszont szereti. Az elmúlt években többször is a helyszínen szurkolta végig a Latintáncok magyar Bajnokságait. Sőt! Egyszer Budapest Openen is volt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

22:41

Mindenki nagyon szépen izgult az eredményhirdetés közben. Egy kicsit én is, hogy bejöjjön a tippem. Bejött. Gabit sajnálom. Robit is. A Koóstolóban kéthetente volt szilveszter. A szombat esti lázban pedig hetente van (olcsó poén). Közben megjött Marci egy üveg vodkával, így megköszönöm a figyelmet és elkezdek alapozni az éjszakai topogásra. További kellemes estét kívánok mindenkinek, aki szereti.

22:39

Galla Péter és dr. Faluvégi András jól érezte. Tóth Gabi és Markó Robi esett ki. 

Akik még versenyben maradtak, és döntőznek:

- Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor

- Vastag Csaba és Mármarosi Tünde

- Szilveszter Gazda és Molnár Andrea

22:39

Kabaré ! De hát ez a valószínű, ha nem szakmai alapon nézzük a dolgot. A falu a gazdára szavaz, ez van :-). Egyébként a szakmai alapú dontő: Gabiek, Istenesék és Csabáék.


22:05

Veszem a bátorságot és versenyt összegzek. A kereskedelmi televíziózás legszórakoztatóbb, hitelesnek tűnő (annak ellenére, hogy mindenkit mindig dicsérnek, de gondolom szidni nem ér a versenyzőket) zsűrijét láttam. A táncosok közül Szilveszter gazda nyerte el a tetszésem, mert (sajnos) vele tudok azonosulni a legjobban. Igazából csak az ő produkciói maradtak meg bennem. Meg az, hogy Cseh-Szakál Tibor nagyon hasonlít a vízilabda olimpiai bajnok Székely Bulcsúra. Angyal Andris, egykori tánctanáromat (majdnem egy egész bérletet letáncoltam nála) pedig nagyon hiányolom, de gondolom ez az én bajom. És a tippem: Tóth Gabiék fejezik ma be. Ha abból indulok ki, hogy lányok, nők szavaznak, akkor Vastag Csabi biztosan marad (talán meg is nyeri az egészet), Varga Izát a Barátok közt a műsorban tartja. Szilveszter gazda pedig sokkal szerethetőbb Tóth Gabinál, aki ráadásul nem az RTL-en lett ismert.

22:00

Szerintem Tóth Gabiék esnek ki. A gazda fog nyerni, a legtöbben vele tudnak azonosulni és egy bomba nő van mellette. Iza lesz a második, őt a sorozat miatt sokan támogatják. Csabi nagyon jó, és profi táncosnővel táncol, előnyben van Gabiekkal szemben. Szerintem...:)

22:03

Máshol is táncoltak mostanában rendszeresen: Sztriptíztáncosok és drogok Justin Bieber féktelen házibulijain?!

Izáék, Tóth Gabiék, Vastag Csabáék, és Szilveszterék a sorrend eddig

21:52

Kár, hogy Varga Izát el akarták adni egy 18 éves lánykának. Szerintem nem állt jól neki ez a szerep. És talán a kevesebb itt több lett volna. Az biztos, hogy sokkal ügyesebben cigánykerekezik, mint én.

21:50

A végpóz volt a legjobb. Eddig ez a leggyengébb diszkó. De összességében elfogadható, nem volt elég változatos a koreo. Iza baromi rugalmas, ez is jól állt neki.


21:48

Izáék diszkóznak

21:46

Biztos sokan azt gondolják, hogy pikkelek Vastag Csabára, de szerintem ez volt az est legátlagosabb produkciója, így közben azt vettem észre, hogy Csaba hasonlít Vastag Tamásra. Ez véletlen lehet?

21:43

Szavazzunk! Ez sem versenytánc tangó. A zene nem volt a legjobb, a koreo egy show tangónak éppen, hogy elmegy. Csaba nagyon jó táncos egyébként. Állati jól állt neki ez a szerkó.
Vastag Csabiék tangóztak

21:27

Van egy módszerem a diszkóra azoknak, akik bizonytalanul mozognak a parketten. Szükségeltetik hozzá egy jobb könyök, egy bal kéz, egy csípő és két láb.
A jobb könyökkel támasztjuk a bárpultot (a bárpult DJ pulttal helyettesíthető). A bal kézben tartjuk a viszkis poharat. Az egyik láb nyújtva, a másik lábon kicsit behajlítva a térd (itt jön képbe a csípő, hogy ne a levegőben lógjon a behajlított láb) és dobogás a padlón.
Nem túl látványos, viszont nincs nagyon hibázási lehetőség. Ha valaki ilyet lát a mai éjszakában, az megtalált engem. Szilveszter gazda is biztos módszert talált. Akkora hülyét csinált magából, hogy észre sem lehetett venni, milyen ügyetlen. Nekem nagyon bejött. Csak ismételni tudom magam. Tessenek továbbjuttatni.


21:27

Gazdát a dobogótetejere!!! Igazi örömtáncot láttunk, Andi elképesztő, a gazda "paraszt", szóval minden ok:). 
A legjobb az egészben az volt amikor Andi meglovagolta a gazdát
Visszaadta az eredeti hangulatát is. Keleti most kimondta: a gazdának van kitalálva az egész:)..."Laza vót ám"


21:23

Gazda-diszkó!!!

21.22

Nem szép az a fej, amit Tóth Gabi vágott. Jobban szeretem, a versenytáncos vigyort, amin szoktak nevetni, ha valaki a tánciskolában csinálja. Tudom, hogy ehhez a tánchoz nem illik, de akkor is. A produkciót egy kicsit untam, lehet, hogy azért, mert nem szeretem a standard táncokat (a latinra esküszöm).

21:18

Kicsit zene mellett voltak, Gabinak ez em állt annyira jól. Jobb neki az örjöngés. A lábtartása sokszor szörnyű volt, az emelés sem volt elegáns, de nem volt nagyon zavaró. Az elején azt hittem korrekt angol keringőt fogunk látni, az jobb lett volna, kár volt emlegetni, meg kiállásokat táncolni.

21:15

Folytatódik. Tóth Gabiék angolkeringőznek.

21:04

Útravaló a szünetre: Szilveszter gazdát a dobogóra!

20:54

Ez is nagyon jó! A Markó Robiéké stílusosabb volt szerintem, de ez nekem egy kicsit természetesebb volt. Mindkét énekes hozza a formáját.Mindenki elfárad, aki intenzíven mozog, de ha nincs rendszeres testmozgás orvosnak látnia kell Tündi könyökét.
Én örültem, hogy kevesebb volt az akrobatika. Keleti Andinak igaza van, a helyszínen nagyon más mint a tv-ben.


20:52

Vastag Csaba pont úgy táncol, ahogy énekel. Viszont profi. És szeretik a szavazó tinilányok. Nem szeretem a "magyarázzuk a bizonyítványt". Ha kiugrott a könyöke és nem tudtak gyakorolni, akkor lépjenek vissza. Ezzel szavazatot gyűjteni (akkor is, ha megkérdezték tőlük) nem korrekt.

Mindkét kommentelőnk megjegyezte már korábban, hogy nem korrekt a diszkót a standard táncokkal összehasonlítani. Vastag Csaba és Mármarosi Tünde: Diszkó

20:48

Varga Izabelláék is ügyesek voltak. Azt vettem észre a celebestáncolós műsorokban, hogy könnyebb a dolga annak a párnak, ahol a nő a híresség. A férfi tud táncolni, a nő pedig viszonylag sok időt tölt a levegőben, ahol ugye nincs szükség lépésekre.

20:42

Iza könnyen mozog. Szépen használta a lábfejét az elején, a valódi tánc kevés volt, de rendben volt. Túl sok emelést gyomömöszöltek bele. A pro/am versenyzési rendszernek az American smooth táncát láttuk.Sokan nem tudják, hogy ez a tánctanulási forma elérhető nem csak a sztárok számára, előbb utóbb verseny is lesz majd. Szerintem sok a 10.

20:41

Vastaps. mint mindig.


20:40

Angolkeringő! A parketten Varga Iza és Cseh-Szakál Tibor.

20:25

Valaki elmondhatná, hogy miért van mindig olyan a zenés-táncos műsorokban, hogy az egyik versenyző felfekszik (vagy ugrik) a zsűriasztalra? Egyébként egész ügyesek voltak Tóth Gabiék. Egyébként nem telhet el este ding-dong nélkül.

20:22

Vége a második produkciónak: Tóth Gabiék diszkóztak.

Tökéletes diszkó!!!!! Gabiban most volt valami Lady Gaga. Nagyon jól használták a zenét. Nem kellene abbahagyja Gabinak a táncot. Bandi-Bandi, amatőr volt ez a számmizéria.Egyébként az élő zene nem hiányzik, jobb a fél playback...Robi mindig őszinte:)

20:17

Tudta a lépéseket is egészen jól, tisztán megcsinált több alaplépést, szerintem ő vezette az Andit több helyen is, és Andi tökéletesen segítette

20:15

Nekem sokan javasolták már, hogy ne táncoljak, mert ciki, amit csinálok. Ha Szilveszterként vagyok ciki, akkor igazából cuki vagyok. Molnár Andi pedig helyes. És még táncolni is tud.


20:11

Gazda-fan lettem:) Tetszett! Tényleg ez volt a legjobb tőle...

20:11

Nehéz dolga van Szilveszter gazda rajongóinak. Sok karaktert kell bepötyögniük, ha sms-t küldenek neki.

20:10

Mindenkinek van hibája, találó a póló felirat:). Egyébként jó ötletnek tarton, hogy helyszínen énekelnek.

20:09

Szilveszterék jönnek! Tangó.

20:05

Gabi megint durván néz ki...

20:03 Elkezdődött.

Lilunak megnövelték a fejét.

19:47

Jó estét kívánok! Nálam ez a mérce a mai estére (de csak addig, ameddig el nem indulok topogni, akkor lejjebb adom)

7 Tovább

Diszkózni fognak Szilveszterék

A döntő a cél a Szombat esti láz táncosainak. A versenyben maradt négy páros szombaton diszkózni és angolkeringőzni/tangózni fog. Utóbbi tánc annak függvénye, hogy a Szombat esti láz korábbi szakaszában melyiket nem adta elő az adott páros.


Molnár Andiék ezúttal is sokat dolgoztak. „Még az idő is a mi malmunkra hajtotta a vizet. Sokat esett, így Szilveszter nem tudott a földeken dolgozni, és edzhettünk. Ez egy komoly próbatétel számomra, és úgy gondolom, hogy hellyel-közzel jól végzem. Mi nem arról a szintről indultunk, mint a többiek többsége, Szilveszter sokat fejlődött, de tudom, hogy a produkciónk nem olyan, mint Varga Izabelláéké, vagy Tóth Gabiéké. Köszönjük a nézők támogatását, akik tovább juttattak minket” – mondta Molnár Andrea blogunknak.

Fotó: RTL II/Sajtóklub

0 Tovább

Varga Iza 40 éves!

A Szombat esti láz egyik kiválósága ma ünnepli 40. születésnapját. Varga Izabella, azaz a Barátok közt dr. Balogh Nórája, a hétvégi Szombat esti láz újabb fordulójára készül, és az eddig adásokat végignézve, 20 éveseket megszégyenítő produkciókkal kápráztatta el az RTL II-es tévécsatorna nézőit. Blogunk kiválogatta az egyes táncokat, amelyeket a Varga Izabella, Cseh-Szakál Tibor kettőstől láthatott a közönség.

Isten éltessen művésznő!!!

0 Tovább

A tornacipő és a standardtánc nekem nem passzol

Vörös Péter korábban már szakértett a szombatestilaz.postr.hu-n. Az ellentmondásos legutóbbi forduló elemzésére is őt kértük fel…

Vörös Péter a Bolero Táncsport Egyesület alapítója, vezetője. Versenytánc tréner, koreográfus, pontozóbíró és fitnesz edző. Vác Önkormányzata által háromszor kitüntetett edző.

„A Szombat esti láz a szakmában is látványos érzelmeket kavar, mint ahogy a benne résztvevő sztárokban, és azokban is, akik nézik. Műfajunk ereje és hatása abban rejlik, hogy a zene, a színpadi hatás elemein túl kapcsolatainkat más szemszögből dramatizálja, és jó esetben mutatja az előadók viszonyrendszerét is.

Engem kicsit zavar a verseny exhibition jellege, vagyis az emelés kényszer. Az emelések teljesen széttördelik a produkciókat, és hiába attraktívak, ilyen szintű alkalmazásuk műfajidegen.

A mezőnyből számomra két páros emelkedik ki. Markó Robi és Tóth Gabi, valamint Cseh-Szakál Tibi és Varga Izabella.

Gabiék minden színrelépése esemény. Rumbájuk szakmailag is értékelhető volt. Esztétikájuk, ritmusváltásaik, mozdulatintenzitásuk hullámzása figyelemreméltó. Gabi karmozdulatai érzékletesek, átélésük, kitárulkozásuk a táncban külön említést érdemel. A quickstep minden pároson kifogott, rajtuk a legkevésbé. Impulzívnak és játékosnak láttam őket.

Tibi és Iza a színpadi jelenlétben erősek. Nekik is a rumba sikerült jobban, mint ezen az estén minden párosnak. Rumbájuk érzelemgazdag volt, bensőséges viszonyt mutatott. Biztosan álltak a talajon, a sok emeléshez szükség is van a biztos talajérzékelésre A quickstepjük nekem kemény volt és szaggatott, de önátadásuk itt is átjött.

Vastag Csaba és Mármarosi Tünde produkciói - ahogy ezt a zsűri is megállapította - nem pontosan feleltek meg a táncok eredeti jellegének. Rumba helyett egy modern táncot, quickstep helyett rock'n'roll-t láttam. Ezt a benyomásomat erősítette, hogy Tünde - talán a biztosabb talajfogás miatt - egyik produkcióhoz sem vett fel tánccipőt. A tornacipő és a standardtánc nekem nem passzol. Ugyanakkor lelkesedésük, és a táncban megmutatkozó szenvedélyük szimpatikus.

Szilveszter gazdáról és Molnár Andiról nehéz írni, mert ők kapcsolódtak a legkevésbé a tánchoz. Ugyanakkor Szilveszter pozitív egyénisége, alázata kedvességet kölcsönöz csetlés-botlásának. Nekem kicsit rajzfilmszerű hangulatot idéz párosuk. Sok civil, a tánctól távolabb állótól hallom, hogy ők mennyire szimpatikusak. Andi munkája egyértelműen elismerésre méltó.

Istenes Bence és Südi Iringó egy vidám, könnyedséget, játékosságot adó színfoltjai voltak ennek a műsornak. Ők is egy klasszikus értelemben vett rumbát táncoltak. Bence egészen kontrollált volt. Komolysága, átélése, valamint hangsúlyozásuk hordozott versenytáncos értékeket. Az én rangsoromban a harmadikak voltak ezen az estén, de ez egy ilyen műsor. A közönség dönt.”

 

0 Tovább

Ijesztően mutál Tóth Gabi partnere

A versenyben maradt négy páros kampányvideóit végignézve kiderül, hogy Markó Robi elvesztette férfias hangját, Varga Iza partnere Superman lett, Vastag Csabiék fáznak, Szilveszter Gazda pedig szekrénybe bújik.  

2 Tovább

SzombatEstiLáz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek