Ismét lázasodik az ország! Persze ezt már korábban tudtuk, vagy éreztük, hogy valami „kerülgeti” a táncot szerető nézőket. Tavaly ősszel volt egy kis hőemelkedés, de azt sikeresen leküzdöttük, egy-két infót akkor már hallottunk, de a műsor indulása mostanáig váratott magára. Az RTL II-es csatornán március 9-én, nyolc párral kezdődik a show – jelentették be a hétfői  sajtótájékoztatón. Magyarországon ez lesz a negyedik évad.

A résztvevőket elnézve már előre lehet borítékolni egy-egy jó produkciót. Ha Györfi Pál, az OMSZ szóvivője az edzéseken és a parketten is olyan precíz lesz, mint a nyilatkozataiban, könnyen elnyeri a nézők szimpátiáját. Kíváncsian várjuk a Barátok közt Nórájának, Varga Izabellának a táncos megnyilvánulásait is. Véleményünk szerint ő a parkettre termett, csak eddig ezt nem mutatta meg az országnak. De ne menjünk elébe a dolgoknak. Az [origo] Szombat esti láz blogja igyekszik háttérinfókkal, értékelésekkel szolgálni hétről hétre.

A párosok:

- Bálint Antónia és Angyal András (rutinos Szombat esti fazon, korábban – többek között – Udvaros Dorottyával táncolt)

- Györfi Pál és Práger Kitti (Gönczi Gábor volt partnere)

- Varga Izabella és Cseh Szakál Tibor (Gáspár Beával láthattuk az előző évadban)

- Vastag Csaba és Mármarosi Tünde (Szombat esti újonc, amúgy jól ismert a Vastag családban, hiszen Csaba testvérének, Tamásnak a szerelme)

- Szilveszter gazda és Molnár Andrea (Legutóbb fintesz-modell világbajnokságon bronzérmet szerzett, az előző évadot Katus Attilával pedig megnyerte)

- Istenes Bence és Südi Iringó (Az első három szériában is láthattuk Hajas László, Somló Tamás, később Stohl András oldalán)

- Tóth Gabi és Markó Robi (Most érkezett haza a UK Openről, az előző szériákban is táncolt – többek között – Kovács Ágnest próbálta táncra bírni)

- Dundika és Mészáros Máté (Szombat esti újonc)

A műsort Lilu és Csonka András vezeti, míg a zsűriben Esztergályos Cecília, Szirtes Tamás, Keleti Andi, és Tihanyi Ákos kapott helyet.

(fotók: http://rtlklub.sajtoklub.tv)

Sportbányászat

Doktor lett Horváthból! 

A Hegyes-Kis duó másodszor is magyar bajnok lett 

Tovább menetel a Szeged a teke BL-ben!