A Nagy félrelépés harmadik körében elcsattant az első csók is, Máté Krisztinára ráfeküdtek, Jáksó László pedig továbbra is fogalmi zavarokkal küszködik (bár ez lehet, hogy részéről tudatos).

 

Továbbra is hasít a Rezes Judit, Lehoczky György duó. Ezúttal foxtrottot láthattunk tőlük, és hát le a kalappal. Remek kis koreót raktak össze. Szabó Győző kedvesének nagyon jó alapjai vannak, gyakorlatilag kész táncosként érkezett a Szombat esti lázba, és Gyuri személyében egy jó partnert kapott. Előadásukban egy ’szájrapuszi’ is elcsattant. Szinetár Dóra és Angyal András broadway-t táncolt, amelyet a négy ítész közül csak Jáksó László látott agresszívnek, de nem ez volt az első eset, hogy ő valamit teljesen másképp ítél meg. A Szinetár-Angyal páros egyébként az egyik olyan kettős, amely a kezdettől fogva folyamatosan fejlődik, és ezt az adásban is megtudja mutatni. Makranczi Zalán és Práger Kitty cha-cházott a harmadik felvonásban. Zalánnak a cha-cha-cha nem állt annyira jól, mint az előző két tánc, amibe belekóstolt. Máté Krisztinától és Orosz Jocitól jazzt láttak az RTL Klub nézői. A produkció zárásaként a páros férfitagja ráfeküdt Máté Krisztára úgy, hogy még az orruk is összeért. Az értékelésük központi kérdése volt, hogy a műsorvezetőnek mennyire sikerült elengednie magát. Egyébként megértem Máté Krisztát. Ha valaki zsigerből nem nyitott egy olyan közeg felé, ahol az érintéseknek, testiségnek teljesen más jelentése, funkciója van, mint az átlagemberek esetében, annak idő kell, amíg ráérez a fesztelenségre (de olyat is láttam, aki egyáltalán nem tudott ezzel megbarátkozni).

Szinetár Dóra és Angyal András

 

  

Rezes Judit és Lehoczky György

 

  

Bárdos András és Molnár Andrea

 

 

Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor

 

 

Heilig Gábor és Südi Iringó

 

 

Makranczi Zalán és Práger Kitty

 

 

Máté Krisztina és Orosz József

 

 

Szabó Győző és Karcagi Dalma

 

 

 Fotó: RTL Klub/ Halász Jácint